Let it play, let it fly!

let it grow, let it shine, let it drink a sip of wine, let it snow, let it rain, let it do things in vain.. let it be a little shy, let it laugh, let it cry, let it fool, let it play, let it fly, let it sway!  ♥

Egypercet Örkénynek

Egypercesek, az emelt magyar órák, az Üveghalál, RÖS TLOPASC NESSIRF, Örkény István.  

A cikk még azoknak is meghozza a Örkénykedvét, akik sem az irodalmat, sem Örkényt nem szeretik különösebben. Nekem pedig pláne.

http://www.lafemme.hu/kultura/2012_04_24/szerelem_elso_olvasasra

Vissza a múltba, avagy " Die Hard werk "

Örömmel jelentem be, hogy életemben először piknikeztem, nem ettek meg a bogarak és nem csípett meg egy darázs sem. Nem találtak fejbe frizbivel, nem ültem hangyabolyba, nem kakilt le madár.
Csak feküdtünk a pokrócon, és nevettünk.

Jó második hónapforduló volt.
M. ♥

P.S. I Love You

Minden két éve kezdődött. 

Egy iskolába jártunk négy egész évig. Másodikban elhívott moziba. Pénteki, vagy szombati nap lehetett. Viszonylag elöl ültünk, a Fel!-t néztük. Annyira emlékszem még, hogy az utolsó busszal mentünk haza, vissza sétáltunk a mars térre a film után, leültünk egy padra, ahonnan a busza indult. Semmi nem történt egyébként,felültünk a saját buszunkra, és hazamentünk. A részletek innen még homályosabb. Egy ideig még beszéltünk, utána állítólag gonosz voltam, ő azt hitte, hogy Zs miatt - pedig nem. Nem tudom miért. Egy csomó ideig nem is köszöntünk egymásnak, én azt hittem hogy már nem is foglalkozik velem, hogy már mindegy is. Utána írt egy levelet, hogy ez így nem jó, legalább köszönjünk. Nem tudom mi volt velem, de erre is csak azt mondtam, hogy oké, nekem mindegy. Ez így ment egy ideig, aztán tényleg elfelejtettük egymást. Egészen a végzős év elejéig. 
Nem akartam keringőzni a szalagavatón. Tényleg. Csak a ruhát és az öltözködést, a próbákat és az idegeskedést láttam benne. Aztán mindenki csak piszkált, hogy milyen szép, és anyának milyen jó lenne ha látna gyönyörű ruhában (biztos elfelejtették, hogy évekig társas-táncoltam, tehát többször is látott rajtam ilyet). Végül csak azt mondtam, hogy jó, jó táncolok, csak elég a noszogatásból. Valahogy tényleg ő jutott eszembe először, hogyha táncolok, akkor vele. Nem tudom miért, nem tartottuk a kapcsolatot. Köszönni is csak félévente köszöntünk egymásnak. Megkérdeztem, hogy táncolna-e velem. Persze arra fogtam, hogy "már minden magas fiúnak van párja", "tényleg mindenki foglalt". Én is elhittem, mit mondtam volna?! Nekem is volt más, neki is volt más, ráadásul komoly volt a helyzet, és ezt tudtam is nagyon jól. Ő akkorra már elígérkezett, amit utólag azért nem is bánok.. 
A szülinapom után egyre jobb lett a viszonyunk, de a körülmények nem változtak, eszembe sem jutott, hogy több is lehetne, mint barát. Egyre több mindent beszéltünk meg. Október végétől nekem már nem volt "más", pár nap múlva pedig meghalt a nagyapám, ami elég rosszul érintett. Tényleg mellettem volt végig, és tényleg csak, mint barát. 
Lezajlott a karácsony, a szilveszter, a szalagavató. Februártól, neki se volt "más", de továbbra se jutott eszünkbe, hogy köztünk bármi is legyen. És ez hónapokig így volt. Aztán valamikor április körül lehetett, amikor elkezdett találkozgatni egy lánnyal, ami nem is zavart. Viszont, amikor abból semmi sem lett, örültem. Vagy nem is tudom, fura volt. De aztán ezzel nem is foglalkoztam, ugyanúgy ment tovább minden, mint előtte. 
Egy kis idő múlva, úgy az írásbelik körül megkérdezte, hogy azon a szombaton nem találkoznánk-e. Azt mondtam persze. Úgy voltam vele, hogy ez ilyen "vége a sulinak, többet nem találkozunk ott, valahol muszáj, nem lehet a barátságunk facebookchatbarátság"-találkozás. Belógtunk egy esküvőre, a Dóm-ba, nyertem egy fogadást (haha), poénkodtunk, hogyha a templomban megkérdezik kik vagyunk, azt válaszoljuk, hogy "a következő pár". Én hülye, még itt is azt gondoltam, hogy semmi nincs itt, csak barátság. Aztán mint kiderült nem így volt/van. 
Találkoztunk a földrajzérettségije után is, ahol kaptam meglepetést. Egy baglyos gyűrű volt a dobozban. (Hangsúlyozom CSAK EGY GYŰRŰ, de akkor, egy "eljegyzési gyűrű" volt.) Másnap, csütörtökön elmentem hozzájuk, bemutatott a szüleinek (-közölte az anyukájával hogy félek tőle). Végül az lett "a dátum", 

2012. május 17. 

Azóta egy csomó minden történt, még azon a szombaton elmentünk Evi ballagására, ami elég korainak tűnhet - ott volt az egész család. Mindenki olyan hirtelennek érezte ezt az egészet. Jó, az is volt, csak azt általánosságban elfelejtik, hogy két éve ismerjük egymást, és egy jó ideje barátok voltunk, és így már egész más a helyzet.
A legfurcsább az egészben, hogy annak ellenére, hogy mindenki meglepődött, hogy így hirtelen, egyik napról a másikra mi történt, a többségnek (pláne a közeli barátoknak) az volt a második szava, hogy "végre!" ..
Most, lassan két hónap után ott tartunk, hogy minden a lehető legjobb. De tényleg. Szerencsére ő is Magyarországon marad, nem Dániában fog egyetemre járni.. sőt, mindketten Budapesten leszünk szeptembertől. Valószínűleg ez volt a nyár híre.
Lehet, hogy ez így egy átlagos történetnek tűnik, és egy csomó minden hiányzik belőle, például hogy amikor a szóbeli után a 200/100-as vérnyomásom, a hisztim, a kiabálásom ellenére a kezembe nyomott egy szál vörös rózsát, vagy hogy az egész családom imádja, vagy hogy még az első hónap körül meglepett Ne-Yo - one in a million című számával ( -kizárólag felvételről,"ha már én nem tudok énekelni" üzenettel). Viszont így, hogy benne vagyok, (sőt szerintem a barátaim/barátaink számára is) tényleg love story. És az is. 
Örülök, hogy minden így történt, ahogy. Hogy eltelt ez a kis idő, hogy változtunk és felnőttünk. Ez nem véletlen - valószínűleg így a legjobb. És én tényleg szeretem. Ami pedig a legjobb az egészben, hogy ő is engem. :)

M. ♥

Lotta Nieminen

Lotta Nieminen finn képzőművésznek kiállítása nyílt június 26. napján, és egészen szeptember 23. napjáig látható lesz Budapesten, a Printa Akadémián.

Ez tökéletes alkalom, hogy pár szót írjak a művésznőről és az általa készített pár kedvenc képemről.
Natehát:

Lottáról annyit kell tudni, hogy egy finn kortárs képzőművész, talán a legkreatívabb akit ismerek. Illusztrátor és grafikus, jellemzően elmossa a dizájn és a művészet egyébként sem éles határait. Önálló művészeti stílussal rendelkezik annak ellenére, hogy projektmunkákat is készít, felkérésre (újság címlapok, reklámok stb) is alkot. Ez nagy szó. Visszafogott humor jellemzi, a színek és a formák, különös térelhelyezés mellett. Alakzatokat vág ki, fénymásol, nyomtat, jellemzően több szemszögből szemléli műveit. Nieminen dolgozott már a NY Times-nak, a Hermes-nek, Marks&Spencer-nek, és a Volkswagennek.
A kiállítás címe egyébként Metropolis Landscapes, azaz Nagyvárosi tájképek. Limitált szériás szerigráfiákat láthatunk, többek között a budapesti ihletésű műveit is. Érdemes lesz benézni.

Move On, 2008 - egy olyan cikkhez készült illusztrációnak, ami arra tanít minket, hogyan mondjunk jó beszédet.

Olivia, 2012 - Az Olivia című újságban megjelent illusztráció. A cikk címe City of Women volt, ennek témája pedig egy tanulmány, ami a nők álomvárosát ecsetelte, azt, hogy ki, milyennek képzeli el a várost ahol szívesen élnéne.

"i'm gonna follow where you lead"

Beismert, súlyos, és gyógyulni nem akaró sorozatfüggő vagyok.. egy hónapja újra kezdtem a gossip girlt, tegnap délután fejeztem be az utolsó évadot, a július negyedike miatt nincs új pretty little liars rész..

 úgyhogy újranézem a két kedvenc évadomat (6-7) a szívek szállodájából : )

" if you're out on the road

feeling lonely and so cold

all you have to do is call my name

and I'll be there

on the next train

where you lead

i will follow

anywhere that you tell me to

if you need, if you need me to be with you

i will followwhere you lead "

- hiányoztatok gilmorelányok